S�rk�nyok harca

                By:Kinuye

                 1.

             Szomor� kezdet

Egy kellemes tavaszi reggelen, a cs�ndet egy kisl�ny hangja t�rte meg a palota falain bel�l. A 10 �ves gyermek ki�ltozva rohang�lt a folyos�kon, amit a dolgoz� csel�dek mosolyogva fogadtak. �trohant a kerten, �s amikor ezt egy fiatal, feh�rhaj� l�ny �szrevett, a kisl�ny m�r a nyak�ban volt. Mosolyogva �lelte meg a gyereket, aki szorosan hozz� b�jt.

-      Fumie, nem k�ne rohang�lnod. – mondta a l�ny �s lerakta a f�ldre, akinek a mondand�j�t sz�nta.

-      Tudom, de �gy �r�l�k. – ugr�lt a cs�pps�g.

-      �n is, 4 nap m�lva j�nnek a vend�gek.

-      Igen, �s nagyon k�v�ncsi vagyok r�juk, mert r�gen nem voltak itt idegenek. – simogatta meg a gyerek fej�t a l�ny, hogy lenyugodjon.

-      Eln�z�st, kisasszony, de az �r m�r v�rja �n�ket. – sz�lalt meg egy szolg�l�, a k�t l�ny mellett.

-      K�sz�nj�k, hogy sz�lt�l Sata. – n�zett a csel�dre az id�sebb d�mon.

-      Ez a dolgom. –felelte �s miut�n meghajolt, ment a dolg�ra. A k�t l�ny elindult a palota ur�nak szob�ja fel�. Bel�ptek a helys�gbe, ahol h�rom szem�ly besz�lgetett, de amikor �szrevett�k �ket, elhallgattak.

-      J� reggelt. – k�sz�ntek egyszerre a meg�rkez�k.

-      J� reggelt. – viszonozt�k.

-      �ljetek le. – mondta egy csinos, halv�nyk�k hossz� haj� n�, aki �l�nk k�k szem�vel r�juk n�zett. A l�nyok helyet foglaltak a palota ur�val szemben.

-      A vend�gek miatt h�vtatok minket? – k�v�ncsiskodott a fiatal l�ny, n�mi hallgat�s ut�n.

-      Igen. K�sz�l�dni kell. – v�laszolt a d�mon, akinek bord� szeme nem t�kr�z�tt szinte semmilyen �rzelmet. Ez�st haj�t h�tul �sszek�tve hordta, ami �gy a h�ta k�zep�t s�rolta. – Kinuye!

-      Igen ap�m? – n�zett a f�rfira az eml�tett, �ce�n k�k szemeivel.

-      K�rlek, �lt�zz fel a legszebb ruh�dba, aznap este. – mondta, de hangj�ban egy kis keser�s�g �rz�d�tt.

-      J�, de mi�rt? – k�rdezte Kinuye �s kezeit az �l�be rakta.

-      Majd elmondom l�nyom. – v�laszolt a f�rfi �s a mellette �l� n�re n�zett, aki erre, szomor�an b�lintott.

-      Rendben. – t�r�d�tt bele, mert m�r megszokta, hogy nem k�tnek mindent az orr�ra. 

-      Fumie, te majd seg�ts a n�v�rednek. – mondta az asszony kedvesen, mire a gyermek felpattant �s a n�h�z futott.

-      J� anyu. – b�jt oda az asszonyhoz a kisl�ny, �s a bord� szemeivel az apj�ra pillantott.

-      Ap�m, elmenn�k s�t�lni egyet a k�rny�ken. – �llt fel Kinuye.

-      Rendben, de Fumie is veled mehetne. – mondta a f�rfi.

-      J�, akkor gyere hugi. – fogta meg a kisl�ny kez�t Kinuye �s kiszaladtak a szob�b�l.

-      Bairei, szerinted bele fog menni? – k�rdezte egy fi�, aki eddig cs�ndben figyelt.

-      Musz�j, de ismerem, hogy mennyire makacs. Nem lesz k�nny�. – n�zett a f�rfi, a feh�r haj� fiatal fi�ra.

A k�t testv�r, egy r�ten s�t�lt, ami a palot�t�l nem messze volt, amikor Kinuye d�moni energi�t �rzett a mellett�k l�v� erd�b�l. Megtorpant �s a f�kat f�rk�szte. Fumie meg�llt, �s � is oda n�zett, ahova n�v�re, de nem l�tott semmit.

-      Kinuye, mi a baj? – l�pett a l�ny mell�, a h�ga.

-      Menj vissza, d�moni aur�t �rzek. – mondta �gy, hogy nem n�zett a kisl�nyra.

Fumie kis gondolkod�s ut�n b�lintott, majd sietve visszaindult. Kinuye lassan elindult az erd� fel�. Meg�llt az els� f�n�l, k�rben�zett �s tov�bbment. Kis id� ut�n megcsapta az orr�t a d�mon szaga, akinek az erej�t �rezte, majd n�h�ny l�p�s ut�n megl�tott egy fiatal fi�t egy szikl�n �lni. Elb�jt egy vastag fa m�g�, �s onnan n�zte a betolakod�t, aki eddig nem vette �szre a l�nyt, mert el volt mer�lve a gondolatiban. A sz�lir�ny hirtelen megfordult �s a l�ny illat�t a fi� fel� f�jta a szell�. A d�mon feln�zett �s beleszagolt a leveg�be, majd Kinuye fel� pillantott aranybarna szemeivel, mik�zben a sz�l az ez�st tincseket a szem�be f�jta. A l�ny gyorsan visszah�z�dott, �s amikor �jra kin�zett, a fi�nak nyoma sem volt. F�lig kil�pett a b�v�hely�r�l �s k�rben�zett, de nem l�tta sehol. �rtetlen�l pislogott n�h�nyat. Megfordult �s ott �llt el�tte a d�mon, alig h�sz centire, amit�l a l�ny majdnem sz�vrohamot kapott. A jobb kez�t a mellkas�hoz rakta �s a leveg� ut�n kapkodott, mik�zben l�pett egyet h�tra.

-      Mi�rt leskel�dt�l ut�nam? – k�rdezte a fi� �s f�rk�sz� pillant�ssal v�gign�zett az el�tte �ll�n.

-      �n nem leskel�dtem. Meg�reztem, hogy itt vagy. – v�laszolt kicsit s�rt�d�tten �s meg nyugodt egy kicsit.

-      Mit keresel itt?

-      Ezt �n is k�rdezhetn�m, mert ez a ter�let az ap�m�. – h�zta fel mag�t a l�ny karba tett k�zzel. A fi� kicsit meglep�d�tt, de nem a hangnemen, hanem amit hallott.

-      Hogy h�vnak? – k�v�ncsiskodott, de nem lehetett hallani a hangj�n.

-      Kinuye, �s t�ged? – higgadt le a d�monl�ny.

-      Sesshoumaru. – v�laszolt �s le�lt a k�re, ahol az el�bb gondolkodott. A l�ny is le�lt, a vele szemben l�v� fat�rzsre. A f�ldet vizsg�lta, mintha l�tna valami �rdekeset. Kis id� ut�n a d�monl�ny megsz�lalt.

-      Mit keresel itt a Keleti tartom�nyban? – n�zett a d�monra. 

-      �n semmit, az ap�m nem mondott semmit, csak azt, hogy j�nn�m kell. – pillantott az �gre Sesshoumaru.

-      Meg�rtem, ha rosszul esik, hogy a sz�leid nem mondanak el semmit neked. Velem is ezt teszik, �s n�ha d�h�t. – mondta szomor�an a l�ny �s a fi� szemeib�l pr�b�lta kiolvasni a gondolatait.

A k�t d�mon m�g egy ideig besz�lgetett, vid�mabb t�m�kr�l. J�l meg�rtett�k egym�st, ez id� alatt, de a t�rsalg�st a l�ny szak�totta meg.

-      Most mennem kell. J�nnek a katon�k. – �llt fel �s k�k szem�vel szomor�an Sesshoumarura n�zett, aki k�vette p�ld�j�t, �s fel�llt.

-      Mi�rt j�nnek? – csapta meg az orr�t a k�zeled�k szaga.

-      Engem keresnek. Rem�lem, m�g tal�lkozunk. – sz�lt h�tra �s elindult, de m�g egyszer h�tran�zett. A d�mont m�r nem l�tta, �gy t�nt, hogy elment.

-      Kinuye!! – halott meg egy hangot az eml�tett �s a f�k k�z�l el�l�pett az a fi�, aki az apj�val maradt, miut�n � elment, nyom�ban egy tucat katon�val. – Mi�rt nem j�tt�l vissza?

-      Sajn�lom, gondolkodnom kellett. – v�laszolt megb�n�an a d�monl�ny �s k�zelebb l�pett.

-      J�l van akkor, gyere, mert m�r mindenhol kerestek. – mondta kedvesebben �s visszaindultak a palot�ba.

Sesshoumaru egy f�r�l az eg�szet v�gign�zte, majd � is elt�nt szellemg�mbk�nt. A l�ny minden nap kiment a tiszt�sra, mert a fi�val tal�lkozott. �sszebar�tkoztak ez alatt a n�gy nap alatt. Kinuye azon a napon, amikor a vend�geket v�rt�k, el�bb indult vissza a palot�ba, nehogy elk�ssen, mert m�g fel kell k�sz�lnie is.

Bement a szob�j�ba �s felvette a kik�sz�tett ruh�t, amit az �desanyja v�lasztott. Le�lt a t�k�r el�, ami az ajt�val szemben volt �s a haj�t kezdte f�s�lni, k�zben a vacsor�ra gondolt, mert nem �rtette, mi�rt kell neki is jelen lenni a fogad�son. Bairei el�z� nap k�z�lte ezt vele.

-      Bej�hetek? – k�rdezte egy m�ly hang.

-      Persze gyere. – a f�rfi odas�t�lt a l�ny mell�. – Mit szeretn�l apa?

-      Ugye tudod, hogy a Feketes�rk�nyokkal szemben veszt�sre �llunk? – kezdte a palota ura. Kinuye b�lintott. – �ldozatot kell hoznom. Sz�vets�get k�t�k, az egyik tartom�ny ur�val, de cser�be fel kell aj�nlanom nekik valamit, az egyik olyat, ami t�bbet �r sz�momra, b�rmi m�sn�l. – mondta lehangoltan �s az ablakon kereszt�l a teliholdra n�zett.

-      �s mi lenne az? – k�rdezte k�v�ncsian �s apja fel� fordult.

-      Te, Kinuye. – a d�monl�ny ledermedt. Lerakta f�s�j�t az asztalra, majd lehajtotta a fej�t, mik�zben visszafordult a t�k�r fel�.

-      Hozz� kell mennem valakihez, hogy ne vesz�ts�nk? – k�rdezte halkan, de hangj�ban keser�s�g hallatszott.

-      Igen. – v�laszolt megb�n�an a f�rfi, �s ink�bb elford�totta a tekintet�t a l�ny�r�l, �s ism�t a holdra n�zett.

-      Felaj�nlasz engem egy idegennek, mint egy darab rongyot, hogy el�rd a c�lodat? – kelt ki mag�b�l a l�ny �s szinte ord�totta mindezt. A f�rfira n�zett, k�nnyes szem�vel a l�ny, amit�l Baireinek majdnem megszakadt a sz�ve a sz�p arc l�tv�ny�t�l, amit most s�s cseppek tettek szomor�v�.

-      Sajn�lom. – mondta halkan �s kis�t�lt a szob�b�l. Kinuye az asztalra borult �s keservesen s�rni kezdett.

A terem tele volt hatalmas erej� d�monokkal, akik m�g nem tudt�k, hogy mit aj�nl fel nekik Kelet ura, a sz�vets�g�rt. A szolg�l�k felt�lalt�k az �telt, majd elhagyt�k nagy szob�t. Felh�vta mag�ra a figyelmet Kinuye apja, azzal, hogy fel�llt. A vend�gek lassan elhallgattak, �s v�rt�k, hogy mit szeretne a f�rfi.

-      Tudj�k, hogy mi�rt h�vtam ide �n�ket, mert sz�vets�get kellene k�tn�m, ahhoz, hogy le tudjam gy�zni a Feketes�rk�nyokat. Mint tudj�k, sokan vannak �s er�sek, nem b�runk el vel�k, mi Ez�sts�rk�nyok, ez�rt seg�ts�get k�rek �n�kt�l. – mondta hangosan a f�rfi, mire egy kis hangzavar t�rt ki, de az sem tartott sok�ig.

-      �s mit aj�nlasz fel nek�nk, az�rt, hogy megb�zzunk benned, Bairei? – k�rdezte �szak ura, aki tigrisd�mon volt, �s az egyik leger�sebb mind k�z�l. A t�bbi vend�g helyeselt.

-      A l�nyom kez�t. – v�laszolt egyszer�en, b�r lelki ismeret furdal�sa volt, hogy ezt teszi Kinuy�val.

-      �s l�thatn�nk a l�nyodat? – k�rdezte az egyik d�mon.

-      Persze. – felelte, mire kiny�lt a vele szemben �ll� ajt�.

Bel�pett a terembe Kinuye, k�k selyemkimon�ban, amin feh�rliliom mint�k voltak. A l�ny der�kig �r� haj�t, fel�l felt�zt�k k�t feh�r hajt�vel, amit szint�n liliom d�sz�tett. A szem�t k�kkel kisminkelt�k �s az ajkaira r�zsasz�n� r�zst kentek. A l�ny le�lt apja mell�, k�rben�zett �s megakadt a szeme egy ez�sthaj� fi�n, aki csod�lkozva n�zett r� aranybarna szemeivel, amiben egy kis szomor�s�g bujk�lt.

-      Val�ban gy�ny�r� a l�nyod, biztos vagy benne, hogy a sz�vets�g�rt cser�be �t hozz�adod valakinek, a teremben �l�k k�z�l? – k�rdezte Inutashio, a m�r �l� f�rfit�l.

-      Igen, csak �gy gy�zhetj�k le a Feketes�rk�nyokat. – v�laszolt semmilyen �rz�st t�kr�z� hangon. – Ki fogadn� el �gy a felt�teleket?

-      Mi biztosan, a fiamnak �gy is feles�get keresek. – n�zett v�gig Kinuy�n, �szaki tartom�ny ura. N�h�ny m�sodpercen bel�l, el�g sokan jelentkeztek, a l�ny nagy szomor�s�g�ra, de elv�llalta, hogy seg�t az apj�nak, ez�rt musz�j elviselnie mindezt.

-      Mostm�r csak ki kell v�lasztanod, hogy kivel sz�vetkezel. –mondta az egyik nem jelentkez� d�mon, de mindenki egyet �rtett vele.

-      Holnap k�zl�m �n�kkel a d�nt�sem. – jelentette ki a f�rfi, amire elkezd�d�tt a vacsora, �s mindenki elmes�lte, milyen h�stettei voltak eddig, meg, hogy mik�nt megy a tartom�nya.

Kinuye fel�llt �s kis�t�lt a teremb�l, amit nem sokan vettek �szre, a hangzavar miatt. Kis id� ut�n az a fi� is ott hagyta a vend�geket, akit a d�monl�ny felismert. Kinuyet kereste, akit a kinti kertben tal�lt meg, egy f�nak d�lve, mik�zben az ez�st�sen vil�g�t� holdat figyelte.

-      Sz�pek a csillagok. – sz�lalt meg a fi�, Kinuye mellett, aki csak most vette �szre az �rkez�t.

-      Igen, azok. – v�laszolt �s a d�monra n�zett szomor� szemekkel.

-      Mi�ta tudod, hogy f�rjhez adnak?

-      A vacsora el�tt tudtam meg nem sokkal. – pillantott �jra az �gre. A fi� nekid�lt a fa m�sik oldal�nak �s a csillagokat f�rk�szte.

-      Te is akarod? – k�rdezte halkan, de �rdekl�d�n.

-      Nem, de meg kell tennem ap�m�rt. – v�laszolt �s egy k�nnycsepp csordult le az arc�n, ami a ruh�j�ra hullott.

A fi� meg�rezte a s�s nedv illat�t, ez�rt Kinuye mell� l�pett, aki a nyak�ba borult �s s�rni kezdett. A d�mon, vigasztal�s k�pen sut�n meg�lelte a l�nyt, aki szorosan hozz� b�jt, �s k�zben belef�rta az arc�t az ez�st tincsekbe, amik kellemes illatot �rasztottak. Kinuye n�h�ny perc m�lva kezdett megnyugodni, �s m�r csak szipogott, de nem akarta elengedni a d�mont, de a szem�be n�zett.

-      Sajn�lom. – mondta cs�ndesen.

-      Mit? – n�zett a k�nnyekkel �ztatott szemp�rba, amik k�ken csillogtak a holdf�nyben.

-      �sszek�nnyeztem a f�ls�d. – mosolygott a sr�cra, aki szint�n mosolyra h�zta sz�j�t.

-      Nem baj. – felelte.

-      Sesshoumaru? – n�zett �rtatlanul a d�monra, aki jelezte, hogy v�rja a k�rd�st. – Mikor mentek el?

-      Nem tudom, tal�n holnap reggel. – felelte a fi�. Kinuye kib�jt az �lel� karok k�z�l �s indulni k�sz�lt, b�r nehez�re esett. – Hov� m�sz?

-      Csak s�t�lok egyet. J�ssz te is? – n�zett le a d�monra, aki kis gondolkoz�s ut�n fel�llt �s egym�s mellett indultak az erd� fel�.