6.

               Egy izgalmas nap

                 By:Kinuye

A kis csapatunk néhány nap múlva, továbbindultak. Már mindenki felgyógyult, és újult erővel vágtak neki az ékkőszilánkok keresésének. Ezen a szép, nyári reggelen, Inuyasha és Kagome veszekedését kellet hallgatniuk, Sangoéknak. Kinuye már kezdte unni, hogy mindig kiabálnak egymással, de ezzel nem volt egyedül.

-      Csend legyen!!!! – kelt ki magából a sárkány és, hogy még rémisztőbb legyen, megint megjelentek körülötte a fekete lángok.

Inuyasha és Kagome annyira megijedt, hogy a nap további részében, nem veszekedtek, inkább próbálták elkerülni a démon haragját, mert a végén nem élik meg a holnapot. Annak ellenére, hogy Kinuye inkább megvédi a halandókat, minthogy széttépje őket.

Miroku, Sango és Shippou, hálásan tekintettek a lányra, mert nem kellett egész nap a szitkozódásokat hallgatni, neki köszönhetően. Ezek ellenére, mindannyian kedvelték a sárkányt, aki általában nyugodt természetű volt. Azt viszont senki sem tudta; még saját maga sem, hogy mióta van neki olyan ereje, hogy lángok csapnak ki belőle, védekezés képen, ami még, akkor is előjön a lányból, amikor dühös.

Kinuye a levegőbe szimatolt, egy nem kívánt illatot fedezett fel benne és, hogy beigazolódjon a félelme, megérezte a nem kívánt vendég auráját, ami hatalmas erőt sugárzott.

-      Mit érzel? – kérdezte Kagome.

-      Ezt nem hiszem el! Mindenki menjen innen, ha nem akar halott lenni! – szólt oda a többieknek, de azok nem akartak megmozdulni, ezért inkább ő kezdett el rohanni minél messzebb a társaitól.

Néhány perces, futás után, meg kellet állnia, de még így is az érkező karjaiban landolt, mert az, pont előtte bukkant fel. Erős kezek fogták a karját, hogy el ne meneküljön. A testéből megint kicsaptak a fekete lángok, hogy megvédjék, de nem ártott a férfinak, inkább átkarolta a lányt. Ezzel is kimutatta, hogy őt nem égeti meg a tűz.

-      Kedvesem, ezzel ellenem nem mész semmire, hisz ez, csak az erőm egy töredéke, amit neked adtam. – közölte a sárkánnyal a fiú. Inuyasháék mindezt látták és hallották. Döbbenten figyelték az eseményeket, ahogy a lány próbál kiszabadulni.

-      Mit, akarsz, már megint? – kérdezte kétségbeesetten, és a tűz visszaszállt a testébe.

-      A múltkor, megakadályozott az a kutya, hogy magammal vigyelek, de most már az enyém vagy. – jelent meg egy kaján vigyor a férfi arcán.

-      Eressz el, Ryou!!! – kiáltott a Feketesárkányra, aki nem szándékozott eleget tenni a lány kérésének.

-      Hé, te!! – kiáltott oda a fiúnak Inuyasha, aki rápillantott.

-      Mit akarsz, korcs? – kérdezte gúnyosan.

-      Ezért megöllek! – rántotta elő a Tetsaigát, és Ryou felé csapott. – Szélborda!

Kinuye lába, szinte gyökeret növesztett, és úgy nézett a közeledő csapásra. Kagoméék is ledöbbentek, hogy a hanyou elvesztette a fejét. Mielőtt, elérte volna őket, Ryou előrántotta a megszerzett kardot, ami Bairei volt. Bal karjával a lányt ölelte magához, míg másik kezét maga elé tartotta, és a fegyverből kicsapott az ezüst aura, ami körbevonta a két testet. A szélborda elérte őket, és csak néhány másodperc múlva, lehetett látni újra a két sárkányt. A pajzs eltűnt, és a kis csapat megpillantotta a kissé megviselt férfit, és az épségben lévő lányt, akit a Feketesárkány karolt át, hogy megvédje Kinuyet. Az Ezüstsárkány meglepetten pislogott a fiúra.

-      Úgy látszik, hogy az apád kardja, még mindig megvéd téged, mert nekem eddig, nem engedelmeskedett. – közölte a lánnyal, és elrakta a fegyvert.

-      Miért védesz meg? – értetlenkedett a démonnő.

-      Mert, az enyém vagy, és ami az enyém, azt megvédem. – felelte, és a lány őszinteséget fedezett fel az aranybarna szempárban, amik most Sesshoumarura emlékeztették. – Legközelebb, magammal viszlek.

Kinuye azt érezte, hogy az erős karok, amik eddig a derekánál ölelték át, lecsúsztak róla. A lány nem tudott kiigazodni a férfin, aki egyszer durva, máskor meg gyengéd vele. Ryou felemelte Kinuye állát, hogy az óceán kék szemekbe nézzen, ami értetlenül pillantottak rá. Megsimította a démonlány arcát, aztán ellépett a lánytól, és szellemgömb alakban felszállt, majd eltűnt a szemük elől.

Kinuye kis idő után újra a régi volt, és gyilkos pillantást vetett a féldémon felé.

-      Inuyasha, olyan ostoba vagy, majdnem megöltél a Szélbordával! – a lány hangja vészesen megcsendült, pedig halkan ejtette ki a szavakat. A fiú felé, határozott léptekkel közelített, és nem sokkal előtte megállt. – Néha gondolkodhatnál is.

-      Jól van, na! Le ne harapd már a fejem! – felelte akadozva, és összehúzta magát.

-      Pont azt terveztem. Már régen nem ettem kutyadémont! – jelent meg egy gonosz mosoly a lány arcán. A fiú, nagyot nyelt, és lépett egyet hátra.

A két személy, még farkasszemet néztek egymással, aztán a lány felnevetett, hogy a hanyou megrémült tőle. A fiú értetlenül pislogott párat.

-      Inuyasha, csak vicceltem. – kacsintott a félvérre. –Legközelebb nem úszod meg ennyivel.

-      Rendben. – nyögte ki a fiú, és kezdett megnyugodni.

Kagoméék félve tekintettek a közeledő lányra, és az utána ballagó fiúra.

-      Ez félelmetes volt. – szólalt meg Miroku, és mindenki bólintott.

-      Inuyasha, ékkőszilánkokat érzek! – szólalt meg Kagome, mire a fiú odarohant, és felkapta a lányt a hátára.

-      Merre? – kérdezte.

-      Északra. Elég messze lehet, mert alig érzem. – mutatott előre.

Inuyasha abba az irányba kezdett rohanni, utána Sango és Miroku, Kirara hátán. Kinuye ásított egy nagyot, és a vállán üldögélő Shippoura pillantott, aki most ugrott oda.

-      Nem megyünk utánuk? – érdeklődött a kölyökdémon.

-      Kapaszkodj erősen! – szólt a kis rókának, aki jól megkapaszkodott a lány fehér kimonójába, ami újra a régi volt.

Kinuye elmosolyodott, és elkezdett a többiek után futni. A lány nem erőltette meg magát, mégis a táj elmosódott körülötte. Shippou majdnem leesett a sárkány válláról, de az még időben elkapta, és egy kézzel magához ölelte a kis démont. A lány a futásból szökkenésre váltott, és így folytatta útját.

Inuyasháék megtalálták a szent ékkövet, csak, ahhoz, hogy el tudják venni, egy skorpiódémont kellett legyőzniük. Az ellenség legalább 3 emelet magas volt, és vörös páncélján, a napfény visszaverődött. A csata már nagyban állt, és Inuyasha folyamatosan támadta, de csak néhány karcolást ejtett a kardja, a skorpión. Kagoménak, nem volt íja és nyilai, ezért nem tudott segíteni a többieken. Az a csatahelyszín, egy széles hasadékban volt.

-      Kagome, hol vannak az ékkőszilánkok? – kiáltott hátra, és egy újabb csapást mért a démonra, akinek a jobb ollója látta kárát, mert a fiú levágta. A miko koncentrált, de még nem látta sehol.

-      Csonttörő! – dobta el Sango a bumerángot, ami a másik karját vágta le. Mielőtt visszatért volna a fegyver, a skorpió mérget lövellt a lány felé, aki már nem tudott kitérni előle. A támadónak, visszanőttek a levágott végtagjai, és elindult a hanyou felé.

-      Vigyázz! – mondta a szerzetes, és ellökte a démonirtót az útból, ezért egyikkőjüknek sem esett baja.

-      Inuyasha, a hasába vannak ágyazódva! – kiáltott a félvérnek, aki újult erővel támadt neki a monstrumnak.

Sango elkapta a bumerángját, aztán ismét eldobta, de a démon elhárította a farkával, ami mögötte állt bele a földbe. Kirara ott harapott az ellenségbe, ahol tudott, az mégsem szenvedett néhány karcolásnál többet. Inuyasha nekifutott, aztán felugrott a levegőbe.

-      Szélborda!! – küldött egy csapást a Tessaigával a démon felé. A támadás 5 mély sebet ejtett a hátán, de ezen kívül semmi baja nem lett. – A francba!

Ebben a pillanatban, a skorpiódémon karjaira, öt-öt kék ostor tekeredett, amik lefogták a monstrumot. Mindenki, a támadás gazdájára pillantott, aki nem volt más, mint Kinuye, aki a levegőből tartotta pórázon a szörnyet. A skorpió mérget lőtt a lány felé, aki felrántotta a karjait maga előtt, és ezzel együtt az ostora is követte a mozdulatot, azért a savat, a korbács fogta fel, amiről lepergett az egész. A földre leérkezve, erősen tartotta a skorpió ollóit.

-      Ezt kapd ki! – kiáltott oda a démonnak Kinuye.

Elkezdett az ellenség felé rohanni, aztán felgyorsult, és olyan gyorsan futott át a skorpió alatt, hogy már csak a fehér csíkot látták. A sárkány, miután átért, teljes erejéből elrúgta magát a földről, közben, magával rántva a monstrumot, akinek már begyógyultak a hátán lévő sebek. A skorpió ollói, követték az ostort a hasa alatt, ezután a démon átbukfencezett, és a hátán kötött ki. Kinuye, olyan volt, mintha megállt volna a levegőben, aztán szembefordult a támadóval. Az ostorokat megrántotta, amik nem a démont mozdították el, hanem ő kezdett el a skorpió felé szállni. A korbácsai visszamentek az ujjaiba, és új fordult, hogy még gyorsabban zuhanjon. A többiek szájtátva figyelték a lányt, és nem hittek a szemüknek, hogy ilyen erős lehet egy nő.

Kinuye, a démon fején kötött ki, aztán megint elrúgta magát, és a kezében megjelent egy kard, ami olyan volt, mint a Toukijin, csak a markolata kék volt. A lány meglendítette a fegyvert, amiből több méter átmérőjű vízsugár lövellt ki, amiben fél méteres jégszilánkok voltak, és villámok ölelték körbe. A becsapódás, vakító fényt okozott, és mindenkinek el kellett takarnia a szemét. Miután a jelenség elmúlt, a skorpióból, néhány centis darabkák maradtak, amik meg voltak fagyva. Kinuye már a földön állt, és körülötte minden tele volt maradványokkal. Körbenézett, és meglátott valamit, amit felvett a földről. A keze kéken fénylett, aztán meglátták, hogy mit tartott a kezében, a szentékkő szilánkjait, ami szám szerint négy volt. Megfordult, és az ezüst haját hátradobta, ami megint kéken megcsillant, a napfényben. A hegyes fülei mögé igazította a rakoncátlan tincseket, aztán elindult a kis csapat felé. Közben Sango már magához vette a bumerángot, ami a hátán pihent.

-      Ez téged illet. – dobta oda a szilánkokat Kagoménak, aki el is kapta őket, és a nyakában lógóhoz illesztette, ami már egészen nagy volt.

-      Hihetetlen, hogy mekkora ereje van. – mondta Sango.

-      Igen, mi hárman már jó ideje harcoltunk vele, de ő meg egymaga végzett vele, pár szempillantás alatt. – hitetlenkedett Miroku.

-      Én simán végeztem volna vele, ha nem avatkozik bele. – szólalt meg élesen Inuyasha.

-      Inuyasha, de a Szélbordától, alig lett valami baja. – felelte Kagome.

-      Fogadjunk, hogy le tudnám győzni Kinuyét! – mondta karba tett kézzel.

-      Inuyasha, ezt vegyem kihívásnak? – kérdezte ravasszan a lány.

-      Hát, nem annak szántak, de rendben. – válaszolt a fiú, és kirántotta a Tessaigát, ami rögtön átváltozott.

-      Most nincs kedvem. – mondta és hátat fordított a féldémonnak, akinek leesett az álla, hogy visszautasították. A sárkány elment Kagoméék mellett, aztán megállt, egy nagy szikla előtt. – Shippou, gyere elő.

-      Jó! – ugrott a lány nyakába, de végignézte a csatát. – Nagyon ügyes vagy.

-      Köszi, de még, csak ki sem fáradtam. – vallotta be. – Nem megyünk tovább?

-      De, induljunk. – válaszolt Inuyasha, és elrakta a kardját.

A kis csapat újra útnak indult, és meg sem álltak késő délutánig, egy kis faluban. Az emberek barátságosak voltak, csak a démonoktól féltek egy kicsit, bár a fiatal lányok, örömmel fogadták a fiúkat. Miroku nem egy pofont kapott Sangotól, mert a lányoknak udvarolt. Felkeresték a falu vezetőjét, és a szerzetes beadta a gonosz felhős mesét. Ezért, már szállást is kaptak.

-      Örülök szerzetes, hogy jöttek, mert egy démon ólálkodik a környéken, és minden újholdkor, egy hajadont kell adnunk neki. – mondta a falu vezetője, lehangoltan. – Tudnának segíteni?

-      Persze, de hova kell vinni a lányt? – kérdezte Kagome.

-      A falutól nem messze, van egy tó, és annak a közepén, egy palota, ami víz alatt áll. A hajadont a vízpartra kell vinnünk, és egyedül hagynunk, amíg nem jön érte. – felelte, azzal megfordult és kiment.

-      Inuyasha, neked itt kell maradnod, mert ma változol emberré. – mondta Kagome, a szemben ülő fiúnak.

-      Akkor majd én. – vetette fel az ötletet Kinuye.

-      Rendben, de mi is segítünk. – felelte Miroku, és Sangoék beleegyeztek.

A szolgálók mindenki elé ételt raktak, és miután megették, elindultak a tóhoz. Megegyeztek, hogy Kinuye lesz az áldozat, és ők addig lesben állnak. Inuyasha is velük tartott, de csak messziről figyelte az eseményeket.

A sárkány megváltoztatta a külsőjét, a haja sötétbarna lett, és egy egyszerű kimonót öltött magára a vízből, ami kék volt, különböző zöld mintákkal. Úgy nézett ki, mint egy falusi lány.

A vízparton szomorúan álldogált, amikor egy vizidémon emelkedett ki a vízből. Emberi külsője volt, fekete vállig érő haj, ami össze volt kötve hátul, és kék szemek. A férfin sötétkék haori és nadrág volt. A lány ezt meglátva, térdre borult, és sírni kezdett.

-      Kérem, ne öljön meg. – könyörgött a démonlány, és nagyon jól alakított, mert a férfi elhitte.

-      Nem öllek meg, inkább a szolgám leszel, mert egy ilyen szépséget kár lenne elpazarolni. – ereszkedett fél térdre, és felemelte Kinuye állát, miközben megnézte a lány arcát.

Felsegítette a sárkányt, és megfogta a karját, majd beleugrottak a vízbe. A démon lehúzta a lányt a palotáig, aztán beléptek az ajtón. Az épületben levegő volt.

-      Hova visz? – kérdezte remegő hangon a lány.

-      Oda, ahol nem állnak lesben, hogy egy váratlan pillanatban végezzenek velem. – nézett a lányra, dühösen.

-      Rájöttél, hogy mit terveztek, úgy látom. – mondta Kinuye szokásos nyugodt hangján.

-      Nem volt, nehéz, mert mindig szétnézek, mielőtt elhozom az áldozatot. – eresztette el a lány kezét, és szembefordult vele.

-      Erre is felkészültél? – kérdezte a sárkány, és levette az álcáját, amitől a démon meglepődött, de aztán elégedettség ült ki az arcára.

-      Egy vizidémon. – mondta és egy mosoly jelent meg a szája szélén.

-      Akkor most, hajlandó vagy velem harcolni? – kérdezte türelmetlenül a lány.

-      Persze, de inkább a felszínen, mert a végén még összedől felettünk a palota. – ajánlotta, mire a sárkány biccentett.

A két vizidémon elindult felfelé. Amikor ezt Sangoék meglátták, visszabújtak a fák, kövek mögé. Kinuye megint felugrott a víz felszínére, amit a férfi is követett.

-      Kezdhetjük? – kérdezte a lány, és a démon válaszként bólintott.

A férfi kezében egy dárda jelent meg, ami teljesen szokványosan nézett ki. A lány kezében is egy ilyen jelent meg, csak az, finomabban ki volt faragva. A hegyén néhány kék kő fénylett. Szinte egyszerre ugrottak egymásnak.

Először Kinuye állt nyerésre, de aztán a férfi. Ezzel a fegyverrel jobban bánt, mint a lány. A sárkány nem figyelt egy pillanatig, ezért a másik, végighasította a hasát, ahol egy vágás keletkezett. Kinuye fél térdre ereszkedett, és egyik kezével a sebet fogta, a másikkal támaszkodott.

-      Gyenge vagy te lány. – mondta a férfi, mire egy szikrázó tekintet volt a válasz.

-      Ezért megfizetsz. – sziszegte a sárkány, és felállt. A ruháját befestette a vére, de nem érdekelte most.

-      A barátaid se unatkozzanak. – mondta, mire a vízből egy zöld vizikígyó jött elő, és nem is kicsi.